A vörös ajkak titka

Az örök klasszikus. Volt idő amikor tiltották a viselését, mára azonban nagy divattá vált a vörös rúzs használata.

Évszázadokon keresztül a vörös rúzs az erkölcstelenség szimbóluma volt. A középkorban úgy hitték, hogy aki vörös, telt ajkú nőkkel ismerkedik, annak már meg is van váltva a jegye a pokol kapuja felé.
Néhány száz évvel később azonban az angol parlament elfogadott egy törvényt, mely kimondta, hogy a vörös rúzs viselése nem számít boszorkányságnak.

Utazzunk vissza az időben, egészen az ókori sumér népekig, akik feltalálták a rúzst, mely később az egyiptomi nők körében is igen nagy népszerűségnek örvendett. Olyannyira, hogy a temetkezések alkalmával is gyakran tettek rúzst az elhunyt melllé. A megfelelő színű vörös árnyalat eléréséhez összezúzott bogarakat és hangyákat is használtak.

Talán a leghíresebb vörös ajkú hölgy I. Erzsébet volt, aki újra divatba hozta ez élénk színű ajkakat a felsőbb társadalmi osztályokhoz tartozó nők körében.
Ezek után pedig csak egy aprócska lépés kellett ahhoz, hogy Hollywood is felfedezze ebben a kozmetikumban rejlő mágikus erőt. Gondoljunk csak Jean Harlow-ra, vagy Marilyn Monroe ikonikussá vált vörös ajkaira. Ezek a nők nemcsak ismerték a vörös szín mágiáját, hanem ami a legfontosabb, tudták is viselni azt. A II. világháborúban, a férfiak távollétében, a rúzs az erős nők jelképévé vált.

Sokan úgy gondolják, hogy a vörösre rúzsozott száj voltaképpen a női nemi szervet hivatott jelképezni.
A vörös rúzshoz rengeteg fogalmat kapcsolhatunk, de talán a legfontosabbak az önbizalom, a nőiesség és a figyelemfelkeltés.
Azonban létezik egy jókora tábora azoknak a hölgyeknek is, akik inkább a natúr ajkakat részesítik előnyben. Ők a biztonságot és a bizalmat keresik egy kapcsolatban.

forrás: www.psychologies.co.uk

kép: www.pixabay.com

Tagged under