Az elnevezés nem mondható igazán találónak, ti. a psziché lehet ugyan sérült, de ugye nem hozható helyre sebészeti úton. Mindettől eltekintve egy olyan rendkívüli ? a lélekbe is kapcsolódó ? technikáról van szó, aminek megközelítése extrém, alkalmazása holisztikus, eredményessége pedig egyedülálló, és az egész szervezetre hat!
Hallottam egy orosz szívspecialistáról, aki itthon végzett pszi-sebészeti beavatkozásokat megdöbbentő eredményességgel, vissza is hívták Moszkvába.
Az extrapszichológia géniusza Prof. Artur V. Zsazskov betegét visszavezette az időben aktuális betegsége kezdetéig, és itt kezdte el speciális beavatkozását. Van, aki a betegséget bűnnek tartja, és ennek föloldásában hat a betegre. Jómagam először a betegség lelki hátterét tárom föl, erre megoldást keresek, s utána avatkozom a fizikai folyamatokba.
A technika sokféle lehet, de sohasem más, mint az agyba ültetett program. Ennek megértése a Földünket körülvevő biológiai mező 23, 28 és 33 napos periodikus hullámzásával kezdődik, és kapcsolatot tart az agy fizikai, érzelmi és szellemi rétegeivel, tehát az archeokortexszel, a paleokortexszel és a neokortexszel.
Ott folytatódik, hogy figyelembe kell vennünk: a biológiai mező információs mező, ami 23, 28 és 33 naponként küldi számunkra azokat a fölvilágosító, útbaigazító ?adatokat?, amire az életünk folyamán szükség van. Körülvesz bennünket, de nem dédelget, viszont fölkínálja a megoldást.
Igyekszem megelőzni azokat a jogos kérdéseket, hogy akkor miért nem boldog, egészséges, zseniális, milliárdos, stb. mindenki. Mondhatnám, hogy azért nem, mert a Teremtő így találta jónak…, vagy az evolúció folyamatai minőségeket hoznak létre, amik nem lehetnek egyformák. Filozófusok, extrapszichológusok szerint ez így jó!
Az információk befogadása akkor mehet végbe, amikor az agyunkban működő kortexek valamelyike nyitott a fölkínált megoldásra. Sajnos van egy rossz hírem, ti. kortexeink sokszor zártak, így azok a föntebb említett minőségek ? fejlődési lehetőségeiket fönntartva, de mindig különbözőek maradnak!
Az agyi működés egyik speciális sajátossága, hogy a szellemi, érzelmi és fizikai síkról egyaránt fogad információt, és lényegtelen, hogy az honnan jön.
Például ? már bocsánat ? valakit bokán rúgnak. Ez az inger följut az agyba, aztán megfordul, visszavágtázik a bokához, és ekkor a mi valakink fájdalmat érez. Ez egy vitális stimuláció, amit az agy fizikai síkról tapasztalt meg, és fogadott el.
Tételezzük föl, hogy Pityi Palkó látta az esetet, és nagy gonoszan azt mondja a mi valakinknek: ?Mindjárt bokán rúglak!? Agyának ez is stimuláció, csak most az emocionális síkról kap tapasztalatot, és fogadja el. Elképzelhető, hogy a mondat hallatán elhúzza a lábát, sőt, érzet is keletkezik a bokájában.
Példák tömegét lehetne még hozni az élet különböző területeiről, bennünket viszont az érdekel, hogy ez az egész hogyan kapcsolódik a pszi-sebészethez.
Volt egy rossz hírem, miszerint agyunk olykor (sokszor) alkalmatlan a bioszféra rezgéseinek ? információ-tartalmának befogadására. A jó hír viszont az, hogy ezt pótolni lehet.
Mélytudati állapotban, asztrális és mentális síkon képesek vagyunk olyan információk befogadására, ami egy etalon-programozás eredményeként a fizikai síkra (testre) hat! Ez természetesen nem olyan egyszerű, mint az a bizonyos ?emocionális bokán rúgás?, viszont a programot az agy hasonlóképpen fogadja el. Az érzés, ami ebben az állapotban fölerősödik, hasonlatos egy reinkarnációs utazáshoz, de természetesen a test, a szervezet, a szervek működésére korlátozódik.
Az eljárás egy energo-szuggesztív programozás, amit nagyon pontos részletességgel kell végrehajtani.
A pszi-sebész dolga ezek után az, hogy még egregorális kapcsolatában megvédje az adott programot.
Hogyan működik? Zseniálisan! Kb. úgy, ahogy szervezetünk zsenialitását elménk és hitünk működni engedi.
Gaál Tamás
Parapszichológus, természetgyógyász
A Tiszta Forrás Intézet igazgatója
- videolink: