A pozitív megerősítések vezetnek a sikerhez?

Régi meggyőződésünk, és számos pozitív könyv sugallja, hogy a pozitív megerősítések ismétlése a leghatékonyabb elme-átalakító módszer. Sokan használják, de ennek ellenére a várt siker elmarad. Egy újabb megközelítés azonban azt feltételezi, hogy az elme – a Google keresőjéhez hasonlóan – kérdéseket tesz fel és ezekre a kérdésekre keresi a választ. Próbáljuk ki a megerősítő kérdések technikáját.

A pozitív megerősítések az elmére hatnak. Céljuk az, hogy megváltoztassák a gondolkodásunkat és ezzel szokásainkat is. A technika lényege, hogy a fejünkben kavargó negatív gondolatokat a pozitív megerősítések szakadatlan ismétlésével lecseréljük ezekre a pozitív gondolatokra. A pozitív gondolatok az elme-állapot megváltozását és ezzel szokásaink megváltozását is maguk után vonják. A megváltozó szokások új cselekvési mintákat hoznak és ezzel megváltoznak cselekedeteink és ennek eredményeképpen más eredményeket érünk el, mint korábbi szokásaink alapján.

Ezek a megerősítések olyan gondolatoknak, dolgoknak a kinyilvánítását jelentik, amelyeket szeretnénk valóra váltani. Vegyünk egy konkrét példát: ” Sikeres vagyok!”.

Miközben ismételgetjük magunkban ezt az állítást forduljunk befelé és figyeljük meg milyen érzések, érzetek társulnak ehhez a kijelentéshez? Milyen belső monológot hallunk a kijelentés hatására?

Teljes szívünkből elhisszük saját megerősítéseinket, vagy vannak belső kételyeink saját megerősítő kijelentéseinkkel kapcsolatosan?

A feltett kérdésre adandó válasz a legtöbb ember esetében hasonló: az első rész-kérdésre: „nem”, és a második részben feltett kérdésre: „igen” a belső megérzéseinkből adódó felelet. Miért? Azért, mert olyan dologról igyekszünk meggyőzni magunkat, amit az elménk nem fogad (még) el valóságosnak. Ezért érezzük a belső ellenállást a kijelentés ismételgetése közben. Ez a belső elfogadás-hiány folyamatos akadályokat gördít az elé, hogy el tudjuk fogadni megerősítéseinket.

Többek között ez az oka annak, hogy bár sokan használják a pozitív megerősítéseket, de ennek ellenére kevesen érik el azt az eredményt, amelyet a módszertől várnak. Amennyiben Ön is ebbe a csoportba tartozik, és úgy érzi, hogy az eredmények még váratnak magukra, érdemes megpróbálkozni egy másik megközelítéssel, amely a továbbiakban kerül bemutatásra.

Az elme működését alapvetően az jellemzi, hogy kérdéseket tesz fel és ezekre a kérdésekre megkeresi a választ.

Az elme számára alapvetően minden probléma egy olyan kérdés, amelyre még nem találta meg a választ. Amikor valaki feltesz egy kérdést az elme számára, az elkezdi keresni az adott kérdésre adandó választ. A bibliai példát idézve: „Kérj és adatik”. Tehát az elme számos esetben sokkal jobban reagál a feltett kérdésekre, mint a kijelentésekre.

Semmi sem bizonyítja jobban, hogy a kérdések feltevése az elme alapvető működéséhez tartozik, mint azok a negatív kérdések, melyeket naponta felteszünk önmagunknak és amelyek ezzel befolyásolják életünket.

„Miért vagyok ilyen hülye?”

„Hogyan lehettem ennyire szerencsétlen?”

„Miért van az, hogy másoknak minden sikerül és nekem semmi nem jön be?”

„Miért nem szeret engem senki sem?”

„Miért vagyok ilyen magányos?”

Vagy amelyeket a környezetünkben élők vágnak a fejünkhöz nap nap után:

„Hogyan lehetsz ilyen szerencsétlen?”

„Miért vagy ilyen lúzer?”

Órákig ismételhetnénk azokat a kérdéseket, amelyeket egy-egy számunkra elfogadhatatlannak tűnő cselekedetünk, helyzetünk vagy gondolatunk után felteszünk magunknak, hozzánk vágnak és amelyek folyamatosan határozzák meg azt a képet, amelyet felállítunk magunkról. Ezeket a kérdéseket nem tudatosan tesszük fel magunknak, „csak úgy kicsúszik a szánkon” vagy felötlik gondolataink között. Legtöbbször hangosan is kimondjuk, hogy még jobban meg tudjuk erősíteni azt a negatív énképet, amelyet felállítottunk magunkról.

Figyeljünk befelé, és érzékeljük azokat az érzéseket, érzeteket, amelyek e kérdések tudatos feltevése előidéz bennünk. Érezzük a lehangolódás és negativitás belső érzetét.

Ennek a gondolkodásnak és e kérdések szakadatlan ismétlésének a következménye az, hogy amit ismételgetünk és amire összpontosítunk, az fog megvalósulni az életünkben. Negatív kérdéseinkre csak negatív válaszokat kaphatunk.

 Tudatosan tegyünk fel pozitív kérdéseket

A pozitív kérdések módszere azon alapszik, hogy változtassuk meg ezeket a mindennapi negatív énképet sugalló kérdéseket az ellenkezőjükre. Tegyük fel magunknak azokat a

  • pozitív, előre vivő
  • céljainkat segítő
  • jövőbeli énképünket meghatározó

kérdéseket, amelyek szerint szeretnénk formálni jövőbeli életünket és hagyjuk, hogy az elménk megkeresse a válaszokat ezekre a kérdésekre. A kérdések feltevésével elérjük, hogy elménk fókuszának iránya a hiányról (Mi hiányzik az életünkből?) átkerül mindarra, aminek a birtokában vagyunk. A negatívról a figyelem arra irányul, ami pozitív velünk kapcsolatban.

Az előzőekben feltett kérdések megfordítása után a következő pozitív kérdésekhez jutunk:

„Miért vagyok ilyen szerencsés és sikeres?”

„Hogyan lehetek ennyire szerencsés?”

„Miért sikerül minden számomra, amibe belekezdek?”

„Miért szeretnek az emberek?”

„Miért vesz körül annyi szerető ember?”

A pozitív kérdés-feltevés szabályai a következők:

  • Tegyünk fel egy olyan kérdést, amire vágyunk, vagy amilyenné válni szeretnénk.
  • Alakítsuk a kérdést olyan jelen idejű kérdéssé, amely azt feltételezi, hogy az adott vágyunk már teljesült, valóra vált.
  • Engedd el a kérdést, és hagyd, hogy az elméd megtalálja rá a választ.
  • Az új felvetésed alapján válassz új CSELEKVÉSMÓDOKAT!

A megerősítő kérdéseket az élet bármely területén használhatjuk, legyen az egészség, kapcsolatok, pénzügyek, üzlet stb.

http://gyogyitoharcos.hu/

Fotó: geralt Pixabay

Tagged under