Hogyan működnek, milyen szinteken hatnak a mantrák, miben rejlik varázslatos erejük? Deva Premal és Miten megosztja velünk a mantrázással kapcsolatos tapasztalatait.
Mantra alatt manapság egy gyakran ismételt szót vagy mondatot értünk, azt azonban kevesen tudják, hogy az indiai vallási hagyományból származó mantrákat eredetileg meghatározott céllal és körülmények között ismételgették. A ma már közel ötezer éves tradíciónak számító mantraéneklés nagyon hatékony segítséget nyújt a ma emberének is. A mantrák szentnek, mágikusnak tartott formulák, varázsigék, energiát, rezgést közvetítő hangmintázatok, amelyek különféle célok, illetve tudatállapotok elérésére szolgálnak.
A mantrákat az egykor élt bölcsek, a rishik tudatosan alkották meg, mint az ember tudatosodását elősegítő különleges eszközöket. Már a korai időkben úgy tartották, hogy egy adott mantra ismételgetése a mantra jelentésével összefüggő spirituális változást idéz elő a rendszeres gyakorlás következtében, és segít a tudatosodás útján szembenézni az akadályokkal. Más mantrákat arra használtak, hogy kapcsolatba lépjenek a felsőbb erőkkel és bizonyos isteni tulajdonságokat tudjanak befogadni.
Szanszkritül a ?man? szótag jelentése: elme, a ?tra? pedig: megszabadítani valamitől, így a mantra azt jelenti: egy eszköz az elme felszabadításához. A szanszkrit nyelv különlegessége, hogy az egyes szavak annak a tárgynak vagy minőségnek a lényegét is hordozzák, amelyet leírnak. Így ha például az ananda szót kántáljuk folyamatosan, az eljuttat a boldogság állapotába, mert az ananda szó a boldogság fogalmának hangbeli megfelelője.
A mantrákat hagyományosan 108-as ismétlésekkel zengetik. Ennek oka, hogy a védikus szent iratok szerint a fizikai és szubtilis testeink 72.000 energiacsatornát (nádit), ezen belül 108 fő nádit tartalmaznak. A mantra 108-szor való kántálásával a hangrezgés átitatja a teljes fizikai és energiatestet. Minél többször zengetünk egy hangmintát, annál inkább ráhangolódunk a rezgésére, és összeolvadunk az általa képviselt minőséggel.
A mantraéneklés élvonalát ma kétségkívül Deva Premal és Miten képviselik, zenéjük a ’90-es évek elején történt indulásuk óta a mai alternatív gyógyító rendszereknek is szerves részévé vált. Dalaikat, mantráikat használják a rehabilitációs és stresszklinikáktól kezdve jógastúdiókon, wellness és meditációs központokon keresztül a különleges sámáni és törzsi összejövetelekig, még az Amazonas őserdeinek mélyén is. A mantrákat remekül használhatjuk egyéni célok elérésére, spirituális tulajdonságok elérésére, de az általuk képviselt felemelő, gyógyító erő különösen intenzíven érvényesül akkor is, ha nagyobb csoportok együtt énekelnek.
Deva Premal így foglalta össze a mantrák összetett hatását:
?A szakrális éneklés (kántálás) két szinten hat: először is az alapvető hatása, hogy a fizikai síkon a kántálás megnyitja a hangot, ami pedig megnyitja a szívet. A kántálás feltölt energiával és életerővel ? mindezt sejtszinten. Spiritiuális szempontból konkrétan is segít eljutni abba az állapotba, amely az adott mantra minőségét jelenti. A több ezer éves mantrákat olyan megvilágosodott lelkek alkották meg, akik megértették és egyúttal kísérleteztek is a hangok hatásával és erejével.?
Deva Premal és Miten az otthoni gyakorláshoz az alábbiakat javasolják:
?A legerőteljesebb eredményt akkor érjük el, ha egy mantrát kiválasztva legalább 21 vagy 40 napig naponta énekeljük, egyszer vagy kétszer, lehetőség szerint hajnalban vagy napnyugtakor. Ha ezt nem tudod megoldani, akkor kántáld olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudod. Egy idő után nem is lesz szükséged már a felvételre, hiszen a mantra a részeddé válik ? átalakítja és áldásokkal halmozza el az életedet. Légy fókuszált, amikor kántálsz, élvezz ki teljesen minden ismétlést, légy jelen annyira, amennyire csak tudsz. A mantra zengetése után pedig hagyj magadnak legalább 10 szabad percet ahhoz, hogy a gyakorlat hatását teljesen kiélvezhesd ? mártózz meg a csendben. A csend ezen pillanatai vezetnek el bennünket a belső béke felbecsülhetetlen értékű állapotába.?
Az egyéni gyakorlás hozzásegít ahhoz, hogy a céljainkra kiemelten összpontosítsunk és elérjük azokat a minőségeket, amelyeket szeretnénk megteremteni az életünkben, legyen szó a bőségről, egy kapcsolat megjavításáról, a spirituális fejlődésről vagy bármi másról. Ezekhez érdemes megkeresni a specifikusan az adott célhoz kapcsolható mantrákat és azokat énekelni a fentiek szerint.
Amikor pedig csoportban történik mindez, a résztvevők szándéka összeadódva erősíti egymást, egy különlegesen felemelő, gyógyító teret létrehozva, amelyben a kollektív minták gyógyulnak, egyúttal az egyéni célok megvalósulása is hatalmas löketet kap.
?Az a tapasztalatunk, hogy minden mantra, származzék bármilyen tradícióból, végső soron minden dolog egységéről szól. A mantraéneklés egyik legjobb módja, amikor összejön egy csoport, egy szatszang. Maga a szó ‘szatszang’ azt jelenti szanszkritul: ‘találkozni az igazsággal’. Fogalmazhatunk úgy, hogy a szatszang egyfajta emelkedettebb közösségi létezés, túl a pletykákon és a mindennapi élet tipikus csevejein. A mantrák és szent dalok éneklése felerősíti ezt a különleges teret. A szatszang mindig csendben, meditációval kezdődik, ebben a csendben hangzik fel a zenénk, hogy végül visszaolvadjon a csendbe. Így a csend fokozatosan mélyül, kézzelfoghatóvá válik a szívben és hatékony eszközként szolgál ahhoz, hogy a felbolydult világban eligazodjunk.? – mondja Miten.
Deva Premal, Miten & Manose koncert
2015. 10. 17. Songs for the Sangha turné ? Budapest
www.devapremalmiten.hu