A labirintusok – ellentétben az útvesztőkkel – nem adnak nekünk döntési lehetőséget, hogy jobbra vagy balra menjünk, hisz csak egyetlen út kanyarog jobbra-balra, érthetetlen ritmusban a középpont felé. Hogyan lehetne akkor itt szabadságról beszélni?
De talán csak a szabadságról alkotott képünkkel van a baj. A szabadságot úgy értelmezzük, hogy azt tehetek, amit akarok. A gyerekek vágya ez, hogy végre a szülők és tanárok által állított korlátokat, határokat átlépve a maguk kedvére játszanak, ugrándozzanak, élvezzék az életet. Nagyon jogos is az igényük. Mindamellett ezek a szabályok sokszor értük vannak, őket védik vagy az ő jövőjüket támogatják. Persze kérdés, hogy ez az ő lehetőségeik jövője vagy a felnőttek elképzelései, hogy a gyerekeknek milyen jövőre is van szükségük, de ez most elvinne minket a témánktól. Szóval az tehetek, amit akarok, dönthetek a saját sorsom felől, jobbra megyek vagy balra, nem szól bele senki, választhatok. No igen, milyen lehetőségek közül is?
A szabadság növekedése azonban együtt jár a felelősségünk növekedésével. Felelősség mi iránt? Felelősség a szeretteinkért, a beosztottjainkért, ügyfeleinkért, választóinkért, az élőlényekért, a föld egészéért, gyerekeink jövőjéért stb. Viszont ezek előtt van az ?önmagunkért? felelőssége. Ez az alapja az összes többinek. Ez igazából a bibliai példabeszédekben a tálentum, amit hordozunk magunkban. Ez nem valami egoista, önző hozzáállás. Nagyon mély spirituális értelme van. Mindannyian hordozunk valami isteni lehetőséget. Az önmagunkért való felelősség azt jelenti számomra, hogy keressük: ez pontosan mi az én esetemben. Hogyan tudok megfelelni ennek a lehetőségnek, hogyan tudom a lehetőségek szférájából a megvalósulás világába kidolgozni azt? Amíg életünk útvesztőjében tévelygünk folyamatos vízszintes döntési helyzetekkel szétszórakozva az agyunkat, szívünket, lelkünket, testünket, addig valójában nem a szabadság világát éljük. Ott lépünk be a szabadság terébe, amikor elkezdünk kapcsolódni önvalónk mély rétegeihez. Ez választás a függőleges síkon.
A labirintus nagyon megértő velünk, annyit mutat meg, amit képesek vagyunk felfogni, amivel képesek vagyunk valamit kezdeni. Szelíd eszköz, ismeri a határainkat és nem erőszakol meg minket. Elvisz a határig, de szakadékba nem lök minket. Mosolyogva mutatja meg a saját belső bölcsességünket és ránk hagyja, hogy mennyit fogadunk be belőle. Tisztel minket, tiszteli gyarlóságunkat, gyengeségeinket, sérüléseinket és az embert, az egyedit, a kozmikus képességekkel rendelkezőt. Figyelmeztet minket, hogy egy összetett energetikai rendszerek vagyunk, folyamatos mágneses impulzusok bonyolult ki- és beáramlási folyamatainak részesei. De ezt képesek vagyunk befolyásolni. Hogy mennyire és milyen irányba ez csak rajtunk múlik. Ez a szabadság lényege. Ehhez nyit ajtót a labirintus.
Szalay Csaba
labirintus & intimitás coach
- videolink: