Szomorú jelenség, hogy amint a hölgyek elérik a változó kort, megadják magukat az összes jellemző kellemetlen tünetnek, mint például a hőhullámok és a hisztéria. Hormonzavaraik lesznek, ráadásul gyakran el is híznak. Sajnos közelről megfigyelhettem a folyamatot jó néhány velem egykorú vagy kicsit idősebb barátnőmnél, ezért sok jóra én sem számítottam. ?Ez vár rám is?, gondoltam szorongva, ahogy egyre közeledtem az elkerülhetetlen időszakhoz.
Viszonylag korán kezdtem, már 11 éves koromtól óramű pontossággal örülhettem a ?nehéz napoknak?, amelyek nálam mindig a Telihold időszakára estek, könnyű volt tehát követnem, hogy mikor várhatók. A menstruációs ciklus egyébként a maga természetes ? tehát nem antibébi tablettával kiváltott ? állapotában nem 28, hanem 30 napból áll, vagyis a Holdfázisok Újholdtól Újholdig tartó időszakával egyezik meg. Önmagában ez a jelenség is megérne egy cikket, hiszen a tablettagyártók azért állították át 28 naposra, mert így személyenként és évente egy-egy dobozzal többet adhatnak el, miközben láthatóan nem érdekli őket, hogy mekkora kárt tesznek a női szervezetben. Mindenesetre, ahogy átléptem a bűvös ötvenedik születésnapot, szorongva vártam a Teliholdakat. Figyeltem, hátha érzékelek valamilyen jelet, még hormonvizsgálatra is elmentem, hogy felkészülhessek a változásra, de sokáig nem történt semmi.
Aztán két évvel ezelőtt egy tavaszi Telihold fényes korongja sikított be az ablakomon, amikor leesett a tantusz, hogy utoljára Karácsonykor menstruáltam. A téli hónapokban zúzmarás köd és vastag felhők takarták az eget, s bár asztrológus vagyok, nem követtem tudatosan nyomon a holdfázisokat, de most nem lehetett nem észrevenni, hiszen ott pompázott előttem teljes valójában. Megdöbbentem. ?Asszem belekerültem a banyakórba?, gondoltam kicsit szomorúan, ugyanakkor nyomát sem éreztem a kellemetlen kísérő jelenségeknek: nem voltak hőhullámaim, nem izzadtam, és a családom szerint nem voltam különösebben hisztis sem (?nem jobban, mint máskor?, jött a kissé gunyoros válasz a kérdésemre).
Az egyetlen változást, amit a következő hónapokban észrevettem, a testkontúromon és a bőröm állagán tapasztaltam meg. Hiába gyilkoltam magam a pilates edzéseken, kis úszóöv nőtt a derekamra (ahogy viccesen mondogattam, ?sajnos már nem férek a bőrömbe??), és hiába kenegettem barátnőm csoda?krémjeivel az arcomat, száraz és feszülős maradt. El kellett fogadnom, hogy öregszem, miközben nagyon örültem, hogy változatlanul ?tünetmentes? vagyok, bár fogalmam sem volt, vajon mi lehet az oka.
Nem sokkal később a kezembe került egy cikk, ami a testi érintés és a simogatás fontosságáról szólt. Egy húsz másodperces ölelés során, amelyet éppen ezért ?reiki-hug?-nak (vagyis gyógyító ölelésnek) neveznek, különböző boldogság-hormonok, például endorfin és oxitocin szabadulnak fel. A cikk írója azon kesergett, hogy rohanó világunkban az emberek nem ölelgetik egymást. Nincs idejük kézen fogva sétálni, egyre rövidebbek a szeretkezéseik, gyakran alig érintik meg a másikat. Nagyon elgondolkodtatott az, amit olvastam. Nagy baj lehet, ha a fiatalokkal is így van, hiszen nekik még sima a bőrük, jó az illatuk.
Ugyanakkor elkezdtem elemezni a környezetemben élő párokat, és rájöttem, hogy a fiatalok sokat marakodnak, az öregek fásultak és kedvetlenek, vagyis nagyon kevés a boldog kapcsolat.
Az emberek többsége azért marad a másikkal, mert nincs hova mennie vagy azt hiszi, nincs más választása. Magam aktív párkapcsolatban élek, ráadásul a párommal mindketten fontosnak tartjuk az érintést, szívesen bújunk össze. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nagyon hamar (már 18 évesen) férjhez mentem, két év múlva megszületett az első fiam, aki Rák létére szerette a babusgatást, és mire tízéves korában kinőtt volna belőle, lett egy újabb kölyköm, egy kis Mérleg, vagyis tovább babázhattam. Aztán 26 évi házasság után elváltam, de akkor sem maradtam sokáig egyedül, vagyis mindig volt kit dédelgetnem, és volt kitől kapnom a gyógyító öleléseket. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy nincsenek menopauzás tüneteim?
Ha felnőnek és kirepülnek a gyerekek, sokan nem találnak új célokat, s ilyenkor könnyen beszűkül a személyiség. Vannak, akik háj-páncélt növesztenek maguk köré védekezésből, mert nem képesek elviselni a környezetüket. Mások a hűtőszekrényből töltik fel magukat, a szeretet-hiányra pedig édesség-függéssel reagálnak. Ahogy azt dr. Kézdi Andrea numerológus barátnőm megfogalmazta, az élet valódi értelme az, hogy boldogok legyünk, és ha nem találjuk meg önmagunktól, hajlamosak vagyunk pótszerekhez nyúlni. Az inkarnálódó lélek számára a földi síkon az öröm az elérendő cél, a fájdalom a szükséges eszköz, a karma pedig a működési elv, amely a kettőt mozgatja. Ha ugyanis valami fájdalmat okoz, két dolgot tehetsz: vagy a körülményeidet változtatod meg (például kilépsz a kapcsolatból, elköltözöl, munkahelyet váltasz), vagy a hozzáállásodat. Nem arról van szó, hogy becsapd magad, hanem arról, hogy megtanulj a korlátjaidon belül boldog lenni, s ezáltal is változtass a rossz régi beidegződéseken (vagyis a ?karmádon?).
Kedves változó korba lépő hölgyeim! Ha féltek a kellemetlen tünetektől, akkor azt tanácsolom, hogy sürgősen keressetek magatoknak valakit, akivel összebújhattok, hadd termelődjenek a boldogság hormonok (amik, nem mellesleg, arra is jók, hogy a stressz hormonokat kiegyensúlyozzák)! Ha egy kiüresedett párkapcsolatban éltek, próbáljátok meg felszítani a tüzet, ha viszont ez végképp nem sikerül, merjetek váltani, változtatni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy szenvedéssel, rosszkedvvel éljük.
Griga Zsuzsanna/Karma asztrológus
fotó: www.pixabay.com