A tapasztalás miatt. Pont úgy, mint amikor az egyetemen megtanítják az orvosoknak, hogyan kell műteni, majd a kórházban meg is tapasztalja. Milyen a műtét, milyen érzés, melyik mozdulat mit hoz. Ezt tapasztalja meg az orvos a műtősben, és mi, amikor leszületünk ugyanígy kell tapasztalnunk az elméleti tudásunkat. Milyen érzéseink keletkeznek itt a Földön, hogyan kell egy-egy helyzethez viszonyulni, milyen gondolataink támadnak, azokat hogyan tudjuk kordában tartani. Ez a tapasztalás.
Tehát mielőtt leszületünk, megtervezzük az életünket, megtervezzük a megtapasztalandó érzéseket, gondolatokat. Ez az út maga. Ezt kell bejárnunk. Ahogy ez megtörténik, átléphetünk ebből az életből a köztes létbe, majd mehetünk tovább utunkon.
Akkor honnan tudhatjuk, hogy az utunkat járjuk be, és teljesítjük a feladatunkat, amit erre az életre vállaltunk? Erre vannak nagyon egyértelmű jelek:
1. Boldognak és megelégedettnek, békésnek érezzük magunkat.
2. Azt csináljuk, amiben jól érezzük magunkat, amit szinte nem is kell tanulnunk, magától megy, és szívvel-lélekkel végezzük.
3. Ha vannak is nehézségek, azokat könnyen megoldjuk, nem is érezzük problémának, gondnak, és úgy érezzük, az élet szinte elénk tesz minden lehetőséget, mellyel bármit megoldhatunk.
4. Minden szinten kielégítőnek érezzük az életünket, mind lelki, mind szellemi, mind fizikai szinten. Vagyis olyan munkát végzünk, amit nem is érzünk munkának, elegendő fizetséget kapunk érte, érzésileg, vagyis a lelkünknek jó, és a szellemünket is kielégíti.
5. Párkapcsolatunkban jól érezzük magunkat, minden szinten, boldogok vagyunk, még ha apró nézeteltérések is vannak, de nem kell megalkudnunk saját magunkkal a kapcsolatért.
6. Gyermekünkkel, szüleinkkel megoldott a kapcsolatunk, nincsenek őszintétlenségek, feszültségek.
7. Szellemünk kielégül, spirituális fejlődésünket nem akadályozza semmi. Pl.: ha szeretnénk valamit tanulni, szinte azonnal elénk kerül egy tanfolyam, vagy egy mester, aki tanít, vagy egy könyv.
Ha ezek a kritériumok nagyjából megvannak, akkor tudhatjuk, hogy benne vagyunk a flowban, tudjuk, hogy az utunkon vagyunk.
És hogy ezt hogyan érhetjük el? Cikksorozatunkból kiderül, keressék a folytatást a gyakorlati megvalósításért!
Samu-Erdélyi Erzsébet
Mátrix Harmonizáció tanár, kizárólagos európai és magyarországi jogtulajdonos
- videolink: