5 tuti tipp, hogy jobban szeressük önmagunkat

Miért fontos ez? Mert ennek segítségével találhatunk végre munkát, sikeresebbé válunk, önbizalmunk és önbecsülésünk pedig erősebbé válik. Nézzük, hogyan!

Felnőtt személyiségünket alapvetően a gyermekkorban kapott szeretet mennyisége és minősége határozza meg. Van, aki többet, van, aki kevesebbet kapott belőle. Ezen a téren az emberek többsége úgy érzi, neki kevesebb jutott ebből, és felnőttként nem rendelkezik stabil önbizalommal, önbecsüléssel és szárnyaló célok kitűzésével. Azonban semmi ok a csüggedésre, bármikor fordíthatunk ezen!

A legtöbb önbizalom-fejlesztő tréning ilyenkor a tudatalatti erejét aknázza ki. Többször, mély meggyőződéssel és relaxációs állapotban ismételgetnünk kell egy-egy mondatot, például: ?Szeretem magam.? De nem megy ez ilyen könnyen és gördülékenyen minden ember számára. Még ha a gyakorlatot el is végzi az illető, gyakran előfordul, hogy nem éli át, és csupán görcsös igyekezet, majd kudarc kíséri a feladatot. Nézzünk egy jól működő módszert Szabó Pétertől, aki dolgozott árokásóként, pincérként, üzletkötőként, felső vezetőként ? ám életútja más területen hozta el az igazi boldogságot számára. Ma már motivációs előadásokat, személyiségfejlesztő szemináriumokat tart, és végre lelkiismeret-furdalás nélkül annyi időt tud együtt tölteni imádott családjával, amennyit szeretne.

Íme az említett módszer 5 lépése!

1. Hangolódjunk rá a napra!
Szoros összefüggésben áll egymással az ébredés utáni közérzetünk a nap további részével. Éppen ezért próbáljuk meg pozitív irányba terelni a tudatunk első impulzusait. Péter kiemeli, hogy a tévén, rádión, interneten érkező negatív ingereket feltétlenül zárjuk ki! Hallgassuk a kedvenc zenénket, öleljük meg párunkat, gyermekünket, és gondoljunk a legutóbbi sikerélményünkre, kellemes pillanatainkra. Amennyiben hajlandók vagyunk 20-30 perccel korábban felkelni, iktassunk be egy vérkeringést és pozitív életérzést beindító otthoni jógát vagy hasonló gyakorlatokat, meditációt. Ezáltal sokkal örömtelibbé és eredményesebbé válik az egész napunk.

2. Arra fókuszáljunk, ami jól sikerült!
Sajnos a statisztikák is arra utalnak, hogy a hibáinkat és a tévedéseinket tizenegyszer hosszabb ideig tartjuk észben a sikereinkhez képest. Elképesztő arány, igaz? Ez arra is enged következtetni, hogy általában sokkal negatívabban gondolunk magunkra, mint amilyenek valójában vagyunk. Jól működő módszer, ha minden nap végén lejegyezzük (igen, írjuk le!) az aznapi sikereinket. Lehet ez egy önmagunknak írott napló, vagy akár blog ? ez utóbbi hozzáférését állíthatjuk csak saját olvasásra, de akár publikusra is mások motivációjának segítségeként.
Erőltessük meg emlékezetünket akkor is, ha egy nap után azt érezzük, semmi sikeres nem történt. Biztosan találjunk valamit, amivel akár önmagunknak, akár másoknak a kedvében jártunk. Néhány példa Szabó Péter saját bejegyzései közül: ?Reggel leírtam a céljaimat.?, ?Nem ettem édességet.?, ?Megköszöntem az egyik kollégámnak a munkáját.?, ?Beengedtem magam elé egy autóst.?

3. Lássuk meg mindenben a jót!
Ha kifejezetten ezt keressük, megtaláljuk a legfontosabbakat, amire érdemes több időt szentelnünk. Teljesen más életminőséget élünk akkor, ha folyton úgy érezzük, az egész világ összeesküdött ellenünk. És mennyivel más élet az, amikor arra gondolunk: mennyien próbálnak értünk tenni. Ám leginkább mi magunk tehetünk ezért a jóérzésért, tehát ne sajnáljuk magunktól az elismerést. Hajrá!

4. Mindennap szánjunk magunkra egy vidám percet!
Egy mosoly, vidám hahotázás egy viccen vagy komikus helyzeten ? a lelkiállapotunkat mindig jó irányba tereli. Hiszen ez oda-vissza működik, ráadásul újra és újra megismételhetjük. Csak rajtunk múlik! Váljon szokásunkká!

5. Húzzuk ki magunkat!
Avagy: azért van a fejünk, hogy felemeljük! A testtartásunk óriási mértékben befolyásolja közérzetünket, nem véletlenül foglalkozunk sokat a testbeszéd jelentőségével is időről időre. A teendőnk tehát: húzzuk ki magunkat, emeljük fel a fejünket, és lépjünk előre határozottan!

Forrás: http:/www.meditalas.hu/category/elet//

Fotó:

Tagged under