Minden ember életének egyetlen célja van: a boldogság. Az, hogy mi tesz minket boldoggá már változik az életkorral, a földrajzi és társadalmi helyzettel, a neveléssel. Van, akinek a párkapcsolat a legfontosabb, az extrém sportolóknak az izgalom, az adrenalin szint emelkedése. Van olyan ember, aki nyugalomra, más biztonságra vágyik és van olyan is, aki csak jól szeretne lakni minden nap.
Hogyan teremthetünk igazi boldogságot a magunk számára?
1. lépés: Vedd számba amid van és ne azon keseregj, hogy mi nincs meg!
Mindenekelőtt tedd fel a kérdést: szükségem van rá?
Majdnem minden ember elégedetlen a sorsával és élethelyzetével. Arra neveltek bennünket, hogy elfogadjuk a külvilág elvárásait, azoknak a normáknak feleljük meg, amit az adott családi és társadalmi környezetünk elvár. Sokan estek bele a deviza-hitel csapdájába, mert úgy gondolták feltétlenül szükséges, hogy saját tulajdonú lakásuk, házuk legyen. Autóvásárlásba is belementek hitelből és csak későn jöttek rá, hogy az autó árának a többszörösét fizetik ki. Olyan dolgokért küzdünk, hozunk áldozatokat, amire nincs is szükségünk.
Gondoljunk csak bele, hogy mennyivel jobban és kényelmesebben élünk, mint mondjuk akár csak 100 évvel ezelőtt az emberek. Természetes dolog lett, hogy a boltban élelmiszert és ruhát vehetünk. Az is természetes, hogy a közlekedés egyszerű a világban, nem gyalog vagy ekhós szekérrel kelünk útra. Nyafogunk, ha éppen nem folyik a csapból a melegvíz, azon pedig fel vagyunk háborodva, ha nincs áram néhány órára, hiszen nem látjuk aznap kedvenc sorozatunkat a tévében.
2. lépés: Írd fel egy lapra, hogy szerinted mi hiányzik ahhoz, hogy boldog legyél. Mit szeretnél elérni?
Mi hiányzik a boldogságunkhoz? Biztos, hogy van, akinek szüksége lenne több pénzre, rendes munkára, elismerésre vagy éppen párkapcsolatra. Őszintén gondolj bele, hogy mi okozna igazán boldogságot. Azt mondják, hogy a pénz nem boldogít. Mindig hozzá szoktam tenni, hogy ez igaz, de a pénz hiánya bizony boldogtalanná tehet. Az anyagi javak megszerzése elégedettséggel és a siker érzésével tölthet el ideig-óráig, de ettől nem lesz senki boldog. Az elismerés és a hatalom fontos lehet, de az sem igazán tartós állapot.
3. lépés: Vedd számba, hogy milyen eszközeid vannak ahhoz, hogy elérd a céljaidat!
Egy dologban hinned kell: csak rajtad múlik minden! Mindig van választásod az életben. Elengedhetsz olyan dolgokat és személyeket, akik akadályoznak. Néha mindennek és mindenkinek hátat kell fordítani ahhoz, hogy a saját életedet élhesd. Ehhez nagy bátorság kell. Talán az ismeretlen helyzetek felvállalása a legfőbb eszköz a boldogság megteremtéséhez.
4. Láss hozzá a teremtéshez!
Teremtsd meg azt az életet, ami a legjobb számodra! Ez nem mindig az, amit most elképzelsz. Ne csak anyagi javak és hatalom megteremtésére gondolj. Adj feladatokat magadnak! A kapcsolataidat is te alakítod. Ha nem felel meg akár a pároddal, akár a szüleiddel, gyermekeiddel, vagy munkatársaiddal a kapcsolatod, változtass rajta!
Egy új önismereti és életvezetési módszer, a Spirit flow? segít a teremtési technikák elsajátításában.
Ne feledd el a legfontosabbat: ez a Te életed. Nem kell feláldoznod senkiért sem, nem kell elviselned a rosszat. Mindig van választásod! Miért ne élhetnél boldogan?
dr. Kézdi Andrea