A legfontosabb tényezőket, amelyek befolyásolják boldogságunkat, az határozza meg, hogy miként érzékeljük, fogjuk fel az életünkben végbemenő eseményeket. Az a személy, aki képes pozitívan viszonyulni környezetéhez, az őt érintő dolgokhoz, teljesen más élettapasztalatokkal rendelkezik, mint az, aki a negatív dolgokat helyezi előtérbe.
Életünk kezdetén még nincs előttünk konkrét perspektíva, de idővel dönthetünk úgy, hogy egy pozitív irányt fogunk követni. Ez egy nagyszerű módja annak, hogy a belső, önmagunkkal folytatott dialógus is a jó irányba tartson, így a nehézségeken is képesek leszünk változtatni.
1. Szeretlek
Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék, hogy érezze azt, hogy fontos másoknak. Ha minden nagyjából rendben van, akkor a családban, rokonok, barátok között érezhetjük leginkább azt, hogy szeretnek bennünket. Ha mi is kifejezzük szeretetünket, együttérzésünket, elfogadásunkat mások iránt, akkor megadjuk számukra annak a lehetőségét, hogy ők is kifejezhessék magukat nyíltan és őszintén és esetleg megszabaduljanak saját lelki kínjaiktól. Azáltal, hogy szeretjük a körülöttünk lévő embereket, a magunkkal szembe érzet szeretetet is erősítjük, így pedig erősebbekké, magabiztosabbakká válhatunk.
2. Itt vagyok
Amikor azért emésztjük fel belső energiáinkat, hogy elmeneküljünk valami elől, hogy a múlton rágódjunk, illetve, hogy sürgessük a jövőt, akkor egyszerűen elégedetlenek leszünk az életünkkel. A múltban történt kellemes eseményekre jó visszaemlékezni, de ha az aktuális helyzettel nem tudunk megbirkózni, akkor a boldogság megfoghatatlan marad. Mondjuk ki: ?itt vagyok?, ez a jelen. Így a tudatunk kénytelen lesz elfogadni az aktuális helyzetet, ítélkezés nélkül. Csak így tudjuk a személyes céljainkat megvalósítani.
3. Nem tudom
Céljaink elérésben a legnagyobb akadályokat a berögzült szokások, gondolkodásmód jelenti. Legtöbbször az emberek elfogadják sorsukat, hiszen megszokták már, hogy milyen életük van, de mégsem teljesen boldogok. Ez azért van, mert sokszor egyszerűen nem kíváncsiak az újra, mindig a megszokott sémák szerint élnek, így kizárják az új lehetőségeket.
A ?nem tudom? hozzáállással sok mindent el lehet intézni, ?meg lehet magyarázni? mindent, hiszen fogalmunk sincs, hogy miért történnek bizonyos dolgok az életben. Ha viszont kicsit úgy közelítjük meg a kérdést, hogy ?miért nem tudom?, akkor előbukkanhat belőlünk a kíváncsiság, a kreativitás, így könnyebben nézhetünk szembe a kihívásokkal is.
4. Az élet könnyű
Jobb, ha az élet stresszes, fárasztó és kimerítő? Igen, ha így akarjuk megközelíteni. Túl gyakran döntünk úgy, hogy a nehezebb, unalmasabb feladatok elől inkább kitérünk, de ha úgy közelítjük meg a dolgokat, hogy a nehézségek voltaképpen kis erőfeszítéssel, kitartással, kreativitással megoldhatók, akkor máris átértékelődnek az élet nagy dolgai.
http://filantropikum.com/
Fotó: