2019 bolygó állásai és asztrológiai eseményei a karmaasztrológus szemével (5. rész)

A személyes bolygók retrográd állásai

A hátráló égitestek azért lényegesek, mert nem tudják aktívan kifejteni saját természetüket, hanem befelé vagy passzív módon hatnak. Minél elnyújtottabb ellipszisen kering egy bolygó, annál nagyobb százalékát tölti hátráló mozgásban, ezért a külső bolygók viszonylag gyakran megteszik. Mivel a személyes bolygók a mindennapjainkra hatnak, ezeknek a hátrálását érdemes figyelembe venni.

Retrográd Merkúr

A kommunikációért felelős égitest hátráló mozgása sokféle bonyodalmat és értetlenséget képes okozni az emberi kapcsolatokban és a közlekedésben, bár a többség szerencsére nem túlságosan érzékeny erre a hatásra. Az ügyfeleimnek mindössze 25-30 %-a szokta visszajelezni, hogy beleszaladt valamilyen kommunikációs nehézségbe. Főleg vizsgaidőszakban jelenthet gondot, de az igazán fontos szerződéskötéseket semmiképpen ne tegyük ezekre a napokra. Idén is három ilyen időszak lesz:

  1. Március 5.-től 28.-ig.
  2. Július 7.-től 31.-ig
  3. Október 31.-től november 20.-ig.

Retrográd Vénusz

A Vénusz szinte tökéletes kör alakú pályán kering, ami azt jelenti, alig látjuk hátrálni az égbolton. Ha viszont igen, akkor tompulnak a harmónia teremtő képességek, visszafogottabbá válnak a pénzkereseti lehetőségek, és nehezebben fejezzük ki a romantikus érzéseinket is. Idén szerencsére egyáltalán nem lesz ilyen periódus.

Retrográd Mars

Amikor a háború istene hátráló mozgásba kezd, visszafogottá válnak a személyes akaratérvényesítés lehetőségei. Mondhatnám azt is, hogy tehetetlenség, bénultság, gyengeség jellemzi ezt az időszakot, de felfoghatjuk úgy is, mint remek lehetőséget arra, hogy a belső körön futtassuk át az akarat által mozgatott vágyakat és cselekedeteket. Idén nem lesz ilyen periódus.

Hogy a valóságban végül pontosan mi fog történni, és hogyan fogjuk egyéni szinten megélni ezt az évet, azt nehéz lenne megjósolni. A lényeg az, hogy ezek csupán energiamintázatok, vagyis lehetőségek, de mi magunk töltjük meg tartalommal. Mindenesetre szeretném kihangsúlyozni azt az axiómát, amit az ügyfeleim és a tanítványaim jól ismernek: a negatív hatások valamilyen energetikai szinten bizonyosan meg fognak történni, a pozitívok azonban csak akkor, ha elébük megyünk és teszünk is értük. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mi magunk milyen rezgésszámon működünk és hogyan reagálunk a környezetünkre.

Eredményes, sikeres, egészségben gazdag, nyugodt, és legfőképpen boldog újesztendőt kívánok minden kedves olvasómnak!

Vegyük szemügyre még egyszer a szilveszteri képletet, és nézzük meg, hogy milyen kiegészítő információkat nyerhetünk a karmaasztrológiai eszközök segítségével. Az első, amit érdemes leellenőrizni – és ami tulajdonképpen része a hagyománynak is, csak mivel nem látszik a 2Ds képletábrán, a legtöbb asztrológus figyelmen kívül hagyja – azok a deklinációs állások. Kár értük, hiszen a szoros orbiszú parallelek pontosan ugyanolyan értékűek, mint a hosszúsági konjunkciók, és ebben az esetben valódi kincseket találunk. A Naphoz ugyanis négy fontos parallel vetül, amelyeket a Merkúr (kapcsolatteremtés), a Jupiter (személyes szerencse), a Szaturnusz (kitartás) és a Plútó (személyes hatalom) alkotnak.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

zsuzsanna.griga@gmail.com

www.the-dreamweaver.net
www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under