A 2014-es év minden tekintetben a változás éve lesz – mind a magánéleti, mind a stagnáló anyagi, ill. munkahelyi szituációkat illetően. Nézzük, mit hoz a szerelem terén!
Mire figyelj majd a Ló évében, ha párkapcsolatban, vagy házasságban élsz?
A jövő év legmeghatározóbb eleme a Tűz elem lesz. A Tűz által felébresztett szenvedély természetesen a szerelmi ügyekben is megmutatkozik majd.
A 2014-es Jang Fa – Ló évében számolhatsz azzal, hogy a tűz, a kettőtök között létező – vagy régebben létezett vágy, vagy szerelem ismét fellángolhat és új életet, lelkesedést, energiát vihet a megfáradt vagy ellaposodott kapcsolatokba is. Mindketten jóval energikusabbak lesztek, és az egymás iránti szenvedély soha nem látott magasságokba emelhet mindkettőtöket ismét.
Ugyanez a tűz megjelenik majd a szexualitásban is, most jön el az ideje, hogy felismerd és meghaladd az összes olyan korlátot és tabut, ami eddig mélyen Benned rejtőzött, ami miatt nem tudtad magad teljesen átadni partnerednek. Ha valami miatt mélyen belül bűntudatot éreztél, esetleg szégyenkeztél egy vágy miatt, itt az ideje, hogy ledőljenek a tabuk.
Különösen érvényes ez akkor, ha az otthonról hozott negatív családi minta, neveltetésből adódó gátlások, vagy valamilyen traumatikus élmény hatására alakultak ki Benned olyan akadályok, melynek következtében nem tudtad megélni társaddal a testi szerelem csodáját.
Mire számítsanak a szinglik?
A Ló a kínai asztrológiában igen ?romantikus állatnak? számít. Amikor a Ló szimbólum energiája megjelenik egy évben, határozottan megfigyelhető, hogy az emberek sokkal nyitottabbak lesznek az ismerkedésre, mint azelőtt. Ha eddig problémát okozott hogyan kezd el az ismerkedést, hogyan eredj szóba Vele, esetleg sem alkalom, sem helyzet nem adódott, megnyugtatlak, 2014-ben, mindez változni fog.
Az energiák nagyon kedveznek az ismerkedésnek, románcok, flörtök kialakulásának. Te is könnyebben mozdulsz majd ki otthonról és rengeteg új ismeretség köttetik a nemek között. Egyszerűbben és gördülékenyebben fogunk kommunikálni a másik nemmel, ezáltal kapcsolatokat is könnyebb lesz kialakítani, tehát az idei évnél mindenképpen több kalandot, vagy szerelmet hozhat az előttünk álló esztendő.
Természetesen, hogy az így létrejött kapcsolatok mennyire mélyülnek el, azokból lesz-e tartós és komoly szerelem, már a személyes döntésektől függ, melyhez a horoszkóp összetettebb elemzése szükséges. Egy biztos, az ismerkedés és a másik nemmel való találkozások lehetősége energetikailag február 4-től maximálisan támogatva lesz.
Szenvedély és feloldozás
Amellett, hogy az előttünk álló évben a kapcsolatokat érintő szenvedély fokozódni fog, intő jelként üzen a Ló éve arról is, hogy a féktelenül túlzásba vitt, mértéktelen szexuális kilengések, az élet élvezeteinek utolsó cseppjét is kicsavaró őrült kalandozások megcsömörléshez vezetnek majd. Ha túlhúzod a dolgokat, a kozmosz rendjét őrző ?szimbolikus vének tanácsa? kénytelen lesz intően felemeli mutatóujját és ellentmondást nem tűrően jelezni: nem mehetsz tovább abba a felelőtlen irányba, ami semmi esetre sem szolgálja már tovább a személyes fejlődésedet. Még abban az esetben sem, ha Te belül minden kétséget kizárva meg vagy győződve ennek az ellenkezőjéről. Ebben az esetben a szexualitás, vagy az élet örömeinek túlélvezése (bármilyen dőzsölés, éjszakázás, alkohol, esetleg tudatmódosító szerek használata) egy mérhetetlen mélyrepülésbe taszítanak. Ha jövőre nem lassítasz, addig kell zuhannod a mélybe, amíg már nem lesz lejjebb. Mindezt egy erős kiégés, elkeseredettség, kilátástalanság és fájdalom fogja kísérni.
Kipróbálhatsz mindent, de mindent jövőre. A Ló éve készségesen hozza eléd tálcán az összes ilyen irányú rejtett vágyadat, pontosan azért, hogy miután mértéktelenül belefeledkezel, Te magad ismerhesd fel, nem ez az, amit kerestél. Ráébredsz arra, nem ez hozza el a boldogságot.
Éppen azért, hogy a végtelen sötétségben egyszer csak elkezdhessen felderengeni a fény az alagút végén. Ez lesz az a pont, ahol elindul az ébredezés… A Tarot kártyában ez a folyamat leginkább az Ördög lapjának analógiájával egyezik meg. 2014-ben találkozni fogsz csábító helyzetekkel és a körülmények minden bizonnyal arra buzdíthatnak majd, hogy többet és többet vegyél el belőle – de tudd, a túlzások vége biztos kiábrándulás. Olyan típusú dolog lesz a kísértés tárgya, amivel úgymond ?dolgod van?. Lehet ez a testi szerelem, vagy a fent említett alkohol, tudatmódosító szerek, féktelen éjszakázás, bármi, ami az örömök hajszolásával kapcsolatos.
Légy hát résen és egy percre se feledd, hol a határ.
Mindemellett tudnod kell azt is, hogy az előttünk álló évben az intuíció és a belső hang felerősödik mindenkiben és pontosan fogod hallani bensődből, hol van az elég. A baj akkor lesz, ha ennek ellenére továbbra is folytatod az önrombolást.
Kedves Barátom, Te most már tisztában vagy ezekkel a tendenciákkal, de mindez NEM DETERMINÁLT! Tudatosan odafigyelve, időben fel fogod tudni ismerni a rossz irányt, és ha akarsz bármikor megálljt parancsolhatsz. Hogy a határ hol van, ezt Te magad fogod érezni!
Kedves Olvasó, a lenti link alatt elkészítheted saját képletedet, s ezen keresztül követheted a Rád vonatkozó részeket. Írd be a kalkulátorba a születési dátumodat, majd kattints a ?számítás gombra?….
… folytatjuk….
A folytatásban átnézzük, mely tevékenységek és milyen szakmák lesznek támogatottak energetikailag 2014-ben, ill. megtudhatod, milyen területek számíthatnak átmeneti stagnálásra. Ha tisztában vagy előre a jövő évi tendenciákkal, minek erőltetnél olyan dolgokat, melyekre alkalmatlan lesz a Ló éve…?
- videolink: