12 mágikus éjszaka

A régi hagyományokban volt egy időszak, amikor folyamatosan füstöltek. Ez december 24 éjféltől január 5 éjfélig ( vízkeresztig, vagy a háromkirályok ünnepéig ) tartott.

Régen még tudták az emberek, hogy ez a tizenkét éjszaka energetikailag az év egyik leggazdagabb időszaka. Ezért nem dolgoztak, és nem is kezdtek bele semmi új dologba. Ilyenkor egész álló nap füstöltek, még éjjel is. Kifüstölték a házakat, az istállókat, hogy megtisztítsák azokat az év közben felhalmozódott negatív energiáktól.

Ez az időszak olyan, mintha a Föld egy picit visszatartaná a lélegzetét, és egy rövid időre fellibbenhet a fátyol a túlvilág felé. A 12 napból 6 nap a régi év végére, a másik 6 nap pedig az új év elejére esik, mely napok megfeleltethetők a 12 hónapnak.

Azt tartották, hogy figyelnünk kell ekkor a jelekre, történésekre, mert ha valami történik egy bizonyos napon, akkor az jelez valamit az annak a napnak megfeleltethető hónapbeli történésekre az új évben (pl. december 25 ? január, december 26 – február). Ez egyben lehetőséget is ad arra, hogy az elkövetkező évet tudatosan irányítsuk azáltal, hogy ezeken a napokon tudatos cselekvésekkel, rituálékkal az általunk szándékozott energiákkal töltjük föl az előttünk álló év megfelelő hónapjait.

Ezt a tradíciót éleszti újra a Florasense, hiszen már itthon is elérhető a 12 mágikus éjszaka nevű természetes füstölőkeverék, mely kilenc gyógynövényből áll, szigorúan a hagyományok szerint. A csak természetes összetevőket tartalmazó magas minőségű keverékben megtalálható az árnika, az orbáncfű, a fekete üröm, a cickafark, az ökörfarkkóró, a fehér üröm, a borsmenta, a kamilla, és az ezerjófű.

Ahhoz, hogy a keverék valóban betölthesse védelmező, tisztító hatását, tömjént adtak hozzá. Így válik áldássá a füst, mely a láng melegének hatására szabadul fel a gyógynövényekből. A 12 mágikus éjszaka keveréket használhatjuk az újrakezdéshez éppen úgy, mint a tisztításhoz, és egy új élet kezdetekor az áldáshoz.

Florasense: a természetes füstölőszerek hozzáértő kezekből

Ellenőrzött forrásból származó, prémium minőségű füstölőanyagok

Több száz fajta 100%-ban tiszta, valódi növényi alapanyag (gyanták, szárítmányok, keverékek)

www.florasense.hu

Tagged under